Somorjai Ádám bencés szerzetessel Elmer István beszélget
Bencés szerzetes, pap és tanár. A három hivatás egységgé formálódik Somorjai Árpád, szerzetesi nevén Ádám atya életében. A vele folytatott beszélgetés során a három hivatás – küldetés – nagyszerűsége és szépsége egyaránt feltárul. A történelem–német szakos tanár természetéből következően mindvégig higgadtan, tárgyilagosan emlékezik vissza családja és a maga élettörténetére, s fogalmazza meg szerzetespapként és tanárként, pedagógushoz és lelkipásztorhoz illő tapintattal azokat a bölcsességeket, amelyeket érdemes az olvasóknak és különösen a fiataloknak megszívlelniük.
Ádám atya vallomásának külön erénye az őszinte hangvétel; amikor nehéz helyzetekről beszél, akár az önkritika erejével, vagy éppen bírálatot fogalmaz meg, az értelemre apellál és a jobbító szándék vezérli.
Közben megismerhetjük ritkaságszámba menő pályafutását, amelynek során évtizedeken át dolgozott a világegyház központjában, a Szentszék Államtitkárságán. S mindvégig „hódolt” – és ma is folytatja ezt – a legújabbkri egyháztörténeti kutatásoknak és annak az önzetlen szenvedélyének, hogy segítse mások értékes írásainak megjelentetését."
Három pápa magyar írnoka (e-könyv)
10%
- Kiadó: Napkút Kiadó,
- Oldalszám: 312
- Megjelenés: 2025.10.28.
- ISBN szám: 9786156968265
- Formátum: epub