Farkas Gábor hetedik verseskötete az elmúlásra és az odáig vezető útra összpontosít, ezzel egyúttal egyéni és közösségi tragédiák, családi és történelmi traumák kulisszái közé is kalauzolva olvasóját. A művészien megformált szonettkoszorúk és túlnyomórészt kötött versek rendje ezáltal paradox módon mutat a szétesés káosza felé, miközben a szerző hol a vészkorszak borzalmait, hol a betegségek körülményeit, a kiszolgáltatottságot, ezek testi-lelki hatásait ábrázolva múltbeli privát és kollektív drámákról is számot ad. A lét végességének, a halál meghatározottságának felismeréséig, s egyben a végső hiányérzetig jutó belenyugvó, mégis felkavaró tudomásulvétel hangütését a hétköznapi díszletek és a közéjük beépülő teológiai motívumok ellentéte teszi metafizikussá, s katarzis nélkül is megrázó erejűvé. Farkas Gábor (1977, Miskolc) költő, tanár, egyháztörténész. 2002-ben végzett a Debreceni Egyetemen, majd 2014-ben a Gál Ferenc Hittudományi Főiskolán. Számos alkalommal elnyerte az NKA alkotói ösztöndíját, 2013-ban, valamint 2022 és 2025 között a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasa volt. Eddig tizenegy könyve jelent meg.
