„Túlfűtött, feszültségekkel teli regény.” – The Book Boutique „Izzik a levegő Salem és Jud között.” – Maureen’s Books A régmúlt árnyai beboríthatják a sors ragyogását? Jud Lawson a szakadó esőben talált rám, miután lerobbantam egy elhagyatott környéken a tragacsommal. Nem vágytam hős megmentőre, pláne nem ilyen jóképűre. Botrányosan jól néz ki! Magas, szexi, és süt róla, hogy veszélyes. De nem maradt más választásom, fel kellett ülnöm a motorjára. Salem Aguilar azonnal levett a lábamról. Megsemmisültem. A nő maga a két lábon járó végzet. Igazi, valóra vált álom. Kiderült, hogy munkát keres, nekem pedig épp szükségem volt segítségre. Azóta itt téblábol ez a gyönyörű boszorkány a boltomban, én pedig alig bírok magammal. Tagadhatatlanul vonzódunk egymáshoz. Szikrázik közöttünk a levegő. Hamarosan az ágyamban kötünk ki, és hirtelen olyan kötődést érzek a lelkemben, ami engem is meglep, hiszen az olyan fenevadak, mint én, nem érdemlik meg a szerelmet. De Salemnek is megvan ám a saját titka. Évek óta menekül a múltja elől, ami úgy tűnik, most végül utoléri… A. L. Jackson, a New York Times és a USA Today bestsellerszerző visszacsábít minket Redemption Hillsbe, ahol a Lawson testvéreké a főszerep. Ebben a könyvben Jud és Salem rejtéllyel és szenvedéllyel fűszerezett románca rabolja el a szívünket. „Csodálatos képet fest két megtört lélek egymásra találásáról.” – Sunny Shelly Reads „Salem hihetetlenül erős női karakter!” – Book Binge

Ölelj szorosan (e-könyv)
Megváltás 2.
10%
- Kiadó: Álomgyár Kiadó,
- Oldalszám: 448
- Megjelenés: 2023.10.28.
- ISBN szám: 9789635705856
- Formátum: epub
Ölelj szorosan beleolvasó
Letöltés