"Hogyan építsek olyan bizalmat veled, amilyenre vágyom, s te is vágysz velem? Az Ölelő Figyelem ebből a kérdésből született. A választ a kezedben tartod. Míg az elmúlt évtizedek önsegítő könyvei arra tanítottak, hogyan figyeljünk magunkra, ez a könyv arról szól, hogyan figyeljünk egymásra. Végre kimondhatom azt is, ami bánt, ami nehéz, ami igazán jólesne – te pedig megállsz, meghallod, megérted, átérzed és örülsz, hogy végre elmondtam. Ehhez az élményhez vezet el az elmélyülő beszélgetés útja. Megmutatja, hogyan tehető a beszélgetés biztonságossá, és milyen gesztusok hozhatnak eddig nem ismert bizalmat a kapcsolatainkba. Kimondhatóvá teszi vádak nélkül mindazt, amit korábban vagy nem, vagy csak bántó módon lehetett. „Bőr Róbert könyve hiánypótló, ami nagy szó, tekintve az emberi, párkapcsolati kommunikáció témájának »lerágott csont« jellegét.” Balogh D. Ottó, nemzetközi bestselleríró Bőr Róbert mediátor, tréner, integrál tanácsadó. Húszas évei elején egy meghatározó csoportélmény a kommunikáció és a kapcsolatfejlesztés felé fordította figyelmét. Ettől kezdve érdeklődését, tanulmányait és munkáját az emberi lélek és a találkozások kérdései határozzák meg. Integrál pszichológiát, tranzakcióanalízist és mediációt tanult. Ezekből, valamint az erőszakmentes kommunikáció és az M. Scott Peck nevéhez fűződő Community Building szemléletéből merítve alkotta meg az Ölelő Figyelem módszerét. Több mint tíz éve tart tréningeket, kísér egyéneket és párokat. Azon dolgozik, hogy a kapcsolatokban az elszigeteltség helyét az együttérzés és a megértés vegye át."
Ölelő Figyelem - Az elmélyülő beszélgetés útja
- Kiadó: Magánkiadás ,
- Megjelenés: 2026.11.16.
- ISBN szám: 9786150277431