Mélyedj el a fénykorát élő Köztársaság egyik legnagyobb ellenségének vérmocskos világában! Végigsöpört a galaxison a Nihil vihara, mindenütt káoszt és pusztulást hagyva maga után. A fergeteghajtó Lourna Dee még a kalózok vezérei közül is kitűnik elvetemültségével. A galaxis egyik leghalálosabb szörnyetege a saját maga után elnevezett csatacirkálóval mindig egy lépéssel a Jedik előtt jár. De még neki sem sikerülhet mindig meglépni a dicsőséges Köztársaság védelmezői elől… A galovi események után Lourna a Jedik kezére jut ugyan, ám kilétét sikerül titokban tartania, és rabtartói még csak nem is sejtik, micsoda fenevadat fogtak. Korábbi ellenfeleihez hasonlóan a Jedik is azzal követik el az első hibát, hogy életben hagyják. Lourna pedig cserébe mindent elkövet, hogy többé ne becsüljék alá... A kalózvezért a Köztársaság egyik fegyenchajóján fogva tartva körbehordozzák a galaxisban, hogy segítsen helyrehozni a szörnyű pusztítás okozta károkat. Lourna a tökéletes szökést tervezgeti, de a Nihil nélkül, hírhedt hajójától, rémisztő arzenáljától és rettegett nevétől megfosztva egyedül kell boldogulnia. Időközben pedig a barátsághoz már-már veszélyesen közel álló szövetségeket köt. És vajon mi rejlik az út végén: bűnbocsánatot nyer, vagy még a korábbinál is halálosabb ellenségként születik újjá? Jelen kötetünk A fergeteghajtó c. hangoskönyv átiratát tartalmazza.
Star Wars - A Köztársaság Fénykora: A Fergeteghajtó
10%
- Kiadó: Szukits Könyvkiadó,
- Oldalszám: 554
- Megjelenés: 2023
- ISBN szám: 9789634977056