A Börtöntöltelék betekintés Vonnegut Amerikájába, ahol mindent áthat a végtelenül aljas és becstelen politika. E keservesen mulatságos mesében Walter F. Starbuckot, az egykori harvardi diákot, a Nixon-rezsim munkatársát kísérjük el börtönbe vezető útján. A Mester jellegzetes fekete humora ezúttal is feledhetetlen figurákkal és az abszurditás tökéletesre polírozott drágaköveivel ajándékoz meg bennünket. Jóformán rögtön szerelmet vallottam Ruth-nak, mihelyt kikerült a kórházból, és nekem kezdett dolgozni. Kedves, mókás és megértő de mindenekfölött pesszimista módon válaszolt. Hitte és meg kell mondanom, jogosan hitte , hogy minden emberi lény természettől gonosz, akár kínzó, akár áldozat, akár tétlen szemlélő. Csak értelmetlen tragédiákat tudnak előidézni, mondta, hiszen megközelítőleg sem eléggé értelmesek ahhoz, hogy véghezvigyék mindazt a jót, amit akarnak. Betegség vagyunk, mondta, amely a világegyetemnek egyetlen kis salakdarabkáján fejlődött ki, de elterjedhet.
Börtöntöltelék
- Kiadó: Helikon Kiadó Kft.,
- Oldalszám: 368
- Megjelenés: 2016.10.30.
- ISBN szám: 9789632276786